Discalculine Program

7 jel, ami arra vall, hogy a gyereked segítségre szorul

Egyébként jó képességű, intelligens a gyereked, mégis ezeket jelenségeket,
illetve ezek valamelyikét tapasztalod?

Hogyan működik a Discalculine program?

A program alapelve egyszerű, azonban a megvalósítása rendkívül nagy mennyiségű kutatást igényelt, mivel azon fejlődési állomások pontos feltérképezésén alapul, amelyeken minden gyermek, így a Tiéd is átmegy, miközben a mennyiség- illetve számfogalom kialakul.

Ez magában foglalja nem csak a gondolkodási, de a mozgási részképességeket is, amit egy teszttel megvizsgálva először is el tudjuk helyezni a gyereked ezen a skálán. Ha tudjuk, hol tart, illetve hol akadt el, a térképünk pontosan megmutatja majd, mi a következő lépcső a fejlődésében.

Ha ezt megtudjuk – és ebben áll a módszer egyszerűsége – egyszerűen folytatjuk a következő lépés megtanításával, és addig nem megyünk tovább, amíg azt a szintet a saját képességeihez mérten el nem sajátítja — ahogy ezt az iskolában, ahol csoportos oktatás folyik, egyszerűen nem lehet megcsinálni.

Foglaljuk össze, miért csak mi tudunk a gyerekednek ebben igazán segíteni:

Tudjuk, milyen részképességek szükségesek a matematika elsajátításához.

Feltérképeztük, elkülönítettük a fejlődés állomásait, és meg tudjuk határozni hol tart a gyerek.

Közel 40 kidolgozott és számtalanszor bizonyított anyaggal segítjük a következetes haladást.

A legfontosabb: az iskolában, a csoportos oktatásban ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen!

figyelj

A diszkalkulia ma már meg is előzhető…

…Ha elég korán felismerjük a veszélyeztetettséget óvodás, kisiskolás korban, és megkezdjük a preventív, képességfejlesztő terápiát. Hála a szerencsés körülményeknek, tanulás és mozgásfejlesztő központunkban ez kiegészül a nagy- és finommozgások, továbbá a beszéd fejlesztésével (NILD, Komplex Mozgásterápia). Így nagyságrendekkel nagyobb az esély a tünetek megelőzésére!

EZ ÉRDEKEL!

Fogadd el a segítséget,
mert túl nagy a tét!

A legmodernebb eszközöket,
a legjobb tudásunkat vetjük be,
csak kérned kell…

kepessegfejleszto-specialista

Gyöngyösi-Balogh Andrea
tanulási képességfejlesztő specialista
+36 70 650 8343

Feliratkozom a Discalculine Programra!